Fotó
Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt

Oktatás - Szőnyegszövést tanulnak a gimnazista lányok

Miskolc, 1965. január 9.

Az első osztályos gimnazista lányok szőnyegszövést tanulnak a mintaszalagon a Kossuth leánygimnáziumban. Az itt tanulók az érettségi bizonyítvánnyal együtt, mint képzett szőnyegszövők oklevelet is kapnak.
1920. február 15-én az egyháztanács elnöksége bejelentette, hogy az eperjesi tanítóképzőt a miskolci egyházközösséghez helyezi át. Az Evangélikus Tanítóképző épületét ezt követően, 1928-ban avatták fel. A képző padjai közül nemcsak Miskolc és környékére, de még az alföldi településekbe és városokba is kerültek ki az itt végzett tanítókból. A képzés 1948-ban az államosítással szűnt meg, helyette az állam óvónőképzőt, majd gimnáziumot és szakközépiskolát működtetett 2001. augusztus 15-ig.

Készítette: Birgés Árpád
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF_PAD196501090079
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2015-03-27

Technikai adatok:

Bitmélység: 8
Tájolás: horizontal
Szélesség (px): 4461
Magasság (px): 3628
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 9e782765-794d-48ba-93ac-5ae5125bd254




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 000 HUF
21 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!


A sorozat további képei:


Hasonló képek: