Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Színház - Tavaszi keringő
Szolnok, 1958. január 2.
Varga D. József (Boldi, b), Berta Erzsébet (Éva, k) és Juhász János (Lithván Gábor, hegedűművész, j) Inoczent Vince Ernő-Horváth Jenő: Tavaszi keringő című operettjének próbáján. A színművet január 4-én mutatja be Bálint György rendezésében a Szolnoki Szigligeti Színház.
Berta Erzsi (1938-1976) színésznő.
Juhász János (1910–?) színész.
Szolnoki Szigligeti Színház:
1912 áprilisában avatták fel Spiegel Frigyes és Englerth Károly építészek tervei alapján, Szolnoki Városi Színház néven. Ezelőtt nem volt állandó épülete a színháznak. 1919-ben az I. világháború alatt több kár keletkezett rajta. 1920-ban a kisebb károkat rendbe hozták De a tényleges rekonstrukció csak 1926-1927 között következett be.1946-47 között az épület második világháborús sérüléseit renoválták. 1954-ig, az önálló társulata megalakulásáig befogadó színházként működött. Önállósulása utána a neve a Szigligeti Színházra változott. 1960-as évek elején a leromlott műszaki állaga folytán újból rekonstruálták. 1989-ben életveszélyessé nyilvánították az épületet, ezért 1990-91 között átépítették. Siklós Mária és Schinagl Gábor tervei alapján.
Berta Erzsébet (1938-1976) színésznő.
Készítette: Tormai Andor
Személyek:
Juhász János, Varga D. József, Berta Erzsébet
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__TI195801020014
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-01-23
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3579
Magasság (px): 4490
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 3e4801ae-607b-4831-a014-0636fbef5d85
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!