Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Személy - Ho Shi Minh
Vietnam, 1967. február 20.
Ho Shi Minh (azaz Bao Ho, vagy, ahogy a nép nevezi: Ho apó), a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke.
Ho Shi Minh (1890. május 19. – 1969. szeptember 2.) a vietnami nemzeti mozgalom vezetője, 1954-től 1969-ig Észak-Vietnam, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke és miniszterelnöke volt.
Nguyen Tat Thanh néven született egy szegény tanító fiaként. Ifjúkorát szegénységben élte le, konfuciánus nevelést kapott, és elvégzett egy a franciák által fenntartott gimnáziumot. Amint tudott, elmenekült hazájából. Három évig tengerész volt egy francia gőzösön, 1915-től két évig Londonban, majd Franciaországban élt. Dolgozott kertészként, pincérként, fotósként és kazánfűtőként. Párizsban került kapcsolatba a kommunistákkal, rövid időt Moszkvában töltött. 1925-ben Kínában az ő vezetésével alakult meg a Vietnami Forradalmi Ifjúsági Liga, majd 1930-ban a Vietnami Kommunista Párt, amelynek nevét később Indokínai Kommunista Pártra változtatták. Vietnamban halálra ítélték, letartóztatták a britek és a kínaiak is, de megmenekült. 1941-től otthon harcolt a japánok ellen. 1945. szeptember 2-án Hanoiban hatalmas tömeg előtt jelentette be a független Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulását. Ezt követően tört ki az Indokínai háború. A háborút végül megnyerték, Vietnam függetlenné vált.
Készítette: Pálfai Gábor
Személyek:
Ho Shi Minh
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__PG196702200045
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2010-02-09
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3498
Magasság (px): 5265
Forrás típusa: JPG
Azonosító: 327297bb-64a3-4cb3-bc05-95d48a3eaab0
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei: