Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Színház - Tavaszi keringő
Szolnok, 1958. január 2.
Csornai Irén (Flóra) és Varga D. József (Boldi) Inoczent Vince Ernő-Horváth Jenő: Tavaszi keringő című operettjének próbáján. A színművet január 4-én mutatja be Bálint György rendezésében a Szolnoki Szigligeti Színház.
Szolnoki Szigligeti Színház:
1912 áprilisában avatták fel Spiegel Frigyes és Englerth Károly építészek tervei alapján, Szolnoki Városi Színház néven. Ezelőtt nem volt állandó épülete a színháznak. 1919-ben az I. világháború alatt több kár keletkezett rajta. 1920-ban a kisebb károkat rendbe hozták De a tényleges rekonstrukció csak 1926-1927 között következett be.1946-47 között az épület második világháborús sérüléseit renoválták. 1954-ig, az önálló társulata megalakulásáig befogadó színházként működött. Önállósulása utána a neve a Szigligeti Színházra változott. 1960-as évek elején a leromlott műszaki állaga folytán újból rekonstruálták. 1989-ben életveszélyessé nyilvánították az épületet, ezért 1990-91 között átépítették. Siklós Mária és Schinagl Gábor tervei alapján.
Készítette: Tormai Andor
Személyek:
Csornai Irén, Varga D. József
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: AF__TI195801020002
Láthatóság: publikus
Kiadás dátuma: 2014-01-23
Technikai adatok:
Bitmélység: 8
Tájolás: vertical
Szélesség (px): 3273
Magasság (px): 4460
Forrás típusa: JPG
Azonosító: f11024fa-b264-41da-932d-2c87592084ec
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!